PARTNEREINK




Oktató videó, ebook, tutorial, video tutorial ingyen - ebookz.hu

www.emblemazas.hu

www motorkarpit.hu

Mirek Motors
motorszerviz

Tárhely

 



 
  Bemutatkozunk  
 

Köszönöm, hogy megtisztel figyelmével. Remélem weboldalunkkal sikerül felkeltenem érdeklődését egy olyan ötlet megvalósításához, mely meggyőződésem szerint nagyon "nemes" célokat használ, hiszen gyermekekről van szó.

A célom az, hogy a gyermekeket játékos formában tanítsuk meg a biztonságos közlekedés elméletére és gyakorlatára. Mindezt úgy, hogy ők ezt ne tanulásként, hanem egy jó szabadidos programként éljék meg.

Már évek óta foglalkozom a gondolattal, hogy létrehozok egy oktatási programot, mely kimondottan a gyermekek (4-10 éves korosztály) közlekedési "oktatásával" foglalkozna, de másként, mint azt eddig tették.

2005-ben elvégeztem egy gépjármuvezető- szakoktatói tanfolyamot, kimondottan azzal a céllal, hogy szakmai szempontoknak is megfelelhessek.

Ön joggal kérdezheti, hogy mi ebben az újdonság, mi az ötlet?

Néhány gondolatban megpróbálom kifejteni:

•  Az oktatásban a gyermekek nem csak tanulóként vesznek részt, ők maguk is oktatnak egymásnak.

•  Az oktatás egyik része az, hogy az iskolákban szakkör, vagy tanórán kívüli tanfolyam keretében oktatjuk őket a közlekedési szabályokra. Mindezt játékos formában, közösen, mellőzve a kötelező jelleget.

•  Az elméleti oktatást - a jó idő beköszöntével - kiegészíti a gyakorlati oktatás, mely során a jármuvek (kerékpár, gyermekmotor) helyes kezelését sajátíthatják el a gyermekek, zárt tanpályán, védőeszközök használatával, oktató felügyelete mellett.

•  Az oktatást klub jelleggel szeretném megvalósítani. Nyáron táborozást tervezünk a gyermekeknek. Téli idoszakban látogatásokra megyünk a hazánkban egyre szaporodó motorkerékpár-szerelő muhelyekbe, ahol a gyermekeknek lehetőségük lesz a szerelés kipróbálására, valamint "élőben" láthatják a járművek szerelését, fázisait. Olyan ismeretekre tehetnek szert, melyeket a későbbiekben jól tudnak hasznosítani.

•  Az oktatás, a lehetőség mobil. A járművek szállíthatók, a gyakorlati oktatás kis helyigényű, szinte bárhol végezhető.

•  Ezzel nagy számú gyermekeknek adatik meg a lehetőség egy hasznos szabadidős tevékenység végzésére, bárhol az országban.

Olyan gyermekek is lehetőséget kapnak a szórakozásra, akik egyébként soha nem engedhették meg maguknak ezt a "játékot".

"Akit szeretnek az Istenek, örökké megtartják gyermeknek!"

 

MALAGUTI GRIZZLY 50 a legkisebb medvéknek,.Egy hengeres, kétütemű motor. Önindító, CDI gyújtás, CVT automata váltó, 58 kg, távirányító a leállításhoz. 5 km- 20 km között szabályozható sebesség.3,5  éves kortól.

 

 
     
Készítette: Dimensions Kft. • készült a 8oramunka.hu támogatásával